Klub svetobežníkov - S bicyklom na streche Afriky - Zichó Viktor

2022
máj 26

Hosszú idő után ismét lesz VándorLáss EST Dunaszerdahelyen. Vendégünk ezúttal egy igazán extrém vállalásokra hajlandó fiatalember - Zichó Viktor.

Az egyenlítőn és a sarkkörön túl

Nehéz felsorolni hány felé tekert már kereékpáron, de tavaly ősszel a Kilimandzsáró közel 6000m magas csúcsára tekert fel egy felkészülés részeként. Erről a következőket mondta: ""én kicsit talán alábecsültem, hogy milyen nehéz lesz kerékpárral felmenni a Kilimandzsáró csúcsára. Elképesztően nehéz volt, főleg a csúcsmászás éjszakájának folyamán, amikor mentem felfelé a vulkáni kőzettörmelék-lejtőn, nagyon sokat csúsztam rajta visszafele, körülbelül feleannyit csúsztam vissza, mint amennyit felfelé haladtam. Amikor felértem, éreztem, hogy nagyon a végét járja az erőm, pedig nem úgy gondoltam erre az expedícióra, hogy ennyire megterhelő lesz, de ezt alaposan alálőttem. Az út eleje, az Indiai-óceán partjától az iszonyú forróság miatt, a vége pedig a kemény hideg és szenvedős felfelé haladás miatt...""

Erről és legújabb terveiről is mésélni fog: ""Egy világelső kerékpáros-hegymászó expedíció ötlete merült fel bennem a teljes Himalája hegyláncán keresztül, amihez egy többlépcsős felkészülésre volt szükségem. Az első ilyen felkészülés az Indiai óceán partjától Afrika legmagasabb pontjáig, a Kilimandzsáró csúcsáig vezetett, mivel meg kellett tudnom, hogyan teljesítek 5000 m fölötti magasságban a kerékpáromat a hátamon cipelve egy meredek hegyoldalban. Ezt követően a hidegben való hosszútávú kerékpározáshoz akartam hozzáedződni, így egy téli észak-európai kerékpározás során el akartam jutni Magyarországról a Nordkappra.""

Részvételi díj: tetszőleges felajánlás formájában. Előadó: Zichó Viktor Házigazda Kovács-Kovi-Zoltán

Alternatívne programy

apríla 29. (streda)
19:00
chair icon Divadelná sála
Bess Wohl: Válaszfalak
Vstupenka online
mája 5. (utorok)
18:30
chair icon Komorná sála Tibora Rácza
Súčasník v Csaplári: Oláh Attila
Bezplatné
mája 6. (streda)
19:00
chair icon Divadelná sála
Divadlo Fedák Sári: Oscar (komédia)
Vstupenka online
mája 12. (utorok)
18:00
chair icon Komorná sála Tibora Rácza
Súčasník v Csaplári: V. Kulcsár Ildikó
Vstupenka online
mája 13. (streda)
14:00
chair icon Komorná sála Tibora Rácza
Filmový klub: Brazílčania
Bezplatné
mája 17. (nedeľa)
15:00
chair icon Divadelná sála
Bepasiztunk
Vstupenka online

Naši partneri

decor

Táto webstránka používa súbory cookies

Vaše osobné údaje budú spracované a informácie z vášho zariadenia (súbory cookie, jedinečné identifikátory a ďalšie údaje zariadenia) môžu byť uchovávané, používané a zdieľané s dodávateľmi tretích strán, prípadne používané konkrétne týmto webom alebo aplikáciou. Niektorí dodávatelia môžu spracúvať vaše osobné údaje na základe oprávneného záujmu, proti ktorému môžete vzniesť námietku pomocou možností nižšie. Súhlas môžete zrušiť prejdením na odkaz v dolnej časti tejto stránky alebo v našich pravidlách ochrany súkromia.

Technické cookies

Tieto cookies potrebujete pre správny chod webovej stránky. Obsahujú anonymizované informácie o Vaších výberoch

Analytické cookies

Pre vylepšenie naších služieb, využívame službu Google Analytics, ktorá odosiela anonymné informácie o Vašej návšteve a zbiera agregované dáta o zvyklostiach návštevníkov, vďaka ktorým denno denne vylepšujeme naše služby.