VándorLáss EST - Kerékpárral Afrika tetején - Zichó Viktorral

2022
máj. 26

Hosszú idő után ismét lesz VándorLáss EST Dunaszerdahelyen. Vendégünk ezúttal egy igazán extrém vállalásokra hajlandó fiatalember - Zichó Viktor.

Az egyenlítőn és a sarkkörön túl

Nehéz felsorolni hány felé tekert már kereékpáron, de tavaly ősszel a Kilimandzsáró közel 6000m magas csúcsára tekert fel egy felkészülés részeként. Erről a következőket mondta: """"én kicsit talán alábecsültem, hogy milyen nehéz lesz kerékpárral felmenni a Kilimandzsáró csúcsára. Elképesztően nehéz volt, főleg a csúcsmászás éjszakájának folyamán, amikor mentem felfelé a vulkáni kőzettörmelék-lejtőn, nagyon sokat csúsztam rajta visszafele, körülbelül feleannyit csúsztam vissza, mint amennyit felfelé haladtam. Amikor felértem, éreztem, hogy nagyon a végét járja az erőm, pedig nem úgy gondoltam erre az expedícióra, hogy ennyire megterhelő lesz, de ezt alaposan alálőttem. Az út eleje, az Indiai-óceán partjától az iszonyú forróság miatt, a vége pedig a kemény hideg és szenvedős felfelé haladás miatt...""""

Erről és legújabb terveiről is mésélni fog: """"Egy világelső kerékpáros-hegymászó expedíció ötlete merült fel bennem a teljes Himalája hegyláncán keresztül, amihez egy többlépcsős felkészülésre volt szükségem. Az első ilyen felkészülés az Indiai óceán partjától Afrika legmagasabb pontjáig, a Kilimandzsáró csúcsáig vezetett, mivel meg kellett tudnom, hogyan teljesítek 5000 m fölötti magasságban a kerékpáromat a hátamon cipelve egy meredek hegyoldalban. Ezt követően a hidegben való hosszútávú kerékpározáshoz akartam hozzáedződni, így egy téli észak-európai kerékpározás során el akartam jutni Magyarországról a Nordkappra.""""

Részvételi díj: tetszőleges felajánlás formájában. Előadó: Zichó Viktor Házigazda Kovács-Kovi-Zoltán

Alternatív programok

április 29. (szerda)
19:00
chair icon Színházterem
Bess Wohl: Válaszfalak
Belépőjegy online
május 5. (kedd)
18:30
chair icon Rácz Tibor Kamaraterem
Kortárs a Csaplárban: Oláh Attila
Díjmentes rendezvény
május 12. (kedd)
18:00
chair icon Rácz Tibor Kamaraterem
Kortárs a Csaplárban: V. Kulcsár Ildikó
Belépőjegy online
május 13. (szerda)
14:00
chair icon Rácz Tibor Kamaraterem
Filmklub: Brazilok
Díjmentes rendezvény
május 17. (vasárnap)
15:00
chair icon Színházterem
Bepasiztunk
Belépőjegy online

Partnereink

decor

Ez az oldal sütiket használ

Az Ön és eszközének személyes adatai (ún. süti adatok - például egyedi azonosítókat és az eszköz által küldött alapvető információkat) kezelünk az alábbiakban részletezett célokra. A megfelelő helyre kattintva hozzájárulhat ahhoz, hogy mi és a partnereink ilyen célú adatkezelést végezzünk. Másik lehetőségként a megfelelő helyre kattintva elutasíthatja a hozzájárulást, vagy a hozzájárulás megadása előtt részletesebb információkhoz juthat, és megváltoztathatja beállításait. A beállításai csak erre a weboldalra érvényesek. Felhívjuk figyelmét, hogy személyes adatainak bizonyos kezeléséhez nem feltétlenül szükséges az Ön hozzájárulása, de jogában áll tiltakozni az ilyen jellegű adatkezelés ellen. Erre a webhelyre visszatérve vagy az adatvédelmi szabályzatunk segítségével bármikor megváltoztathatja a beállításait.

Technikai sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal működését. Anonymizált információkat tartalmaznak.

Analitikai sütik

Szolgáltatásaink javítására szolgál. Google Analytics anonym információkat gyűjt az Ön által látogatott oldalakon