L´art Pour L´art Társulat: Mintha elvágták vol

2019
ápr. 5

Tudta ön, hogy a jelen a jövő múltja és a múlt jövője?

Vegyük pl., a Mintha elvágták vol című előadást! Amikor ön a jegyét megvette rá, akkor az a jelen volt, az előadás viszont a jövőben zajlott majd. Amikor az elkövetkezendő jelenben az előadást nézi, a jegyvétel lesz a múlt, az előadás utáni részpedig a jövő. Igen ám, de mi történik a jegyvétel alatt, az előadás közben, illetve a mindkettő után következő időintervallumban? A jegyvásárlás alatt a „Jó napot! A Mintha elvágták vol című előadásra kérek egy jegyet, amibe a Társulat elmúlt és elkövetkezendő 30 évének legjobb jelenetei kerültek, beleértve a kezdeteket” szöveg, a kimondása előtt a jövőben fog elhangozni, az elhangzás pillanatában a jelenben, utána meg a múltban, viszont, ha betűnként vesszük a szöveget, akkor a „m” elhangzásakor az „intha elvágták vol” lesz a jövő, aztán, az „i” kimondásakor a „ntha elvágták vol”, a „m” viszont múlt lesz, immár megváltoztathatatlanul, mivel a múltba utólag nem tudunk belepiszkálni. A jövő megváltoztatásának lehetősége ugyan rendelkezésünkre áll, de mi értelme lenne, ha az „i” betű elhangzása után úgy folytatnánk, hogy „nhatvelágkátolvműmícelaőrasáderkékyegtegyej…”- vagy, - és ez már valóban újító szellemre vall-, úgy, hogy „krhznaldjfzkeb”.

Persze, nem muszáj betűkre bontani, aki igazán elszánt, az a kvantumokat is kipróbálhatja. Jó szórakozást!

Helyszín

Színházterem

Hasznos

A pénztár nyitvatartása

Szerda: 15:30-18:00
valamint egy órával az előadás kezdete előtt.

Jegyárusítás a többi munkanapon a szervezési osztályon (földszint, 25-ös ajtó) 8:00-11:30 és 12:30-15:30

Alternatív programok

Partnereink

decor

Ez az oldal sütiket használ

Az Ön és eszközének személyes adatai (ún. süti adatok - például egyedi azonosítókat és az eszköz által küldött alapvető információkat) kezelünk az alábbiakban részletezett célokra. A megfelelő helyre kattintva hozzájárulhat ahhoz, hogy mi és a partnereink ilyen célú adatkezelést végezzünk. Másik lehetőségként a megfelelő helyre kattintva elutasíthatja a hozzájárulást, vagy a hozzájárulás megadása előtt részletesebb információkhoz juthat, és megváltoztathatja beállításait. A beállításai csak erre a weboldalra érvényesek. Felhívjuk figyelmét, hogy személyes adatainak bizonyos kezeléséhez nem feltétlenül szükséges az Ön hozzájárulása, de jogában áll tiltakozni az ilyen jellegű adatkezelés ellen. Erre a webhelyre visszatérve vagy az adatvédelmi szabályzatunk segítségével bármikor megváltoztathatja a beállításait.

Technikai sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal működését. Anonymizált információkat tartalmaznak.

Analitikai sütik

Szolgáltatásaink javítására szolgál. Google Analytics anonym információkat gyűjt az Ön által látogatott oldalakon