Egressy Zoltán: 4X100

Színház
Jókai bérlet
2026
ápr. 21

Sportolókról, mégsem elsősorban a sportról szól Egressy Zoltán 4x100 című színpadi játéka a Komáromi Jókai Színház művészeinek előadásában. A tragikomédia egy gyúrószobában, valamint egy stadion melegítőpályáján játszódik napjainkban, Budapesten. A négy sprinternő (Perec, Grafika, Hóvirág és Kiseszter) mellett két további szereplő tűnik fel a darabban: a varázsos Dali gyúró, és Dzsudi néni, az edzőnő.

A 4x100 méteres magyar női futóváltó az olimpiai kiküldetési szint elérésére készül. Szakmai és magánéleti konfliktusok nehezítik az összefogás esélyeit. A versenyen ugyanis életük legjobbját kell teljesíteniük ahhoz, hogy az áhított cél, az olimpiai részvétel megvalósulhasson. A helyzetet nehezíti, hogy akad váltótag, akinek nem annyira fontos a „csatlakozás”.

Emberi sorstöredékek, tragikus és tragikomikus történetfoszlányok villannak fel. Az idő szorítja a szereplőket kívül és belül. Gyorsan pörögnek az események, az örömök és bánatok. A lányok félbeszakadt gondolatok, sebesült érzelmek közepette küzdenek az olimpiára jutásért és a boldogságért.

A Jókai bérlet érvényes.

Helyszín

Színházterem

Belépőjegyek

I. osztály: 20 €
II. osztály: 18 €
diák, nyugdíjas: 15 €

Alternatív programok

április 28. (kedd)
19:00
chair icon Színházterem
ZORÁN
Belépőjegy online
április 29. (szerda)
19:00
chair icon Színházterem
Bess Wohl: Válaszfalak
Belépőjegy online
május 5. (kedd)
18:30
chair icon Rácz Tibor Kamaraterem
Kortárs a Csaplárban: Oláh Attila
Díjmentes rendezvény
május 12. (kedd)
18:00
chair icon Rácz Tibor Kamaraterem
Kortárs a Csaplárban: V. Kulcsár Ildikó
Belépőjegy online
május 13. (szerda)
14:00
chair icon Rácz Tibor Kamaraterem
Filmklub: Brazilok
Díjmentes rendezvény

Partnereink

decor

Ez az oldal sütiket használ

Az Ön és eszközének személyes adatai (ún. süti adatok - például egyedi azonosítókat és az eszköz által küldött alapvető információkat) kezelünk az alábbiakban részletezett célokra. A megfelelő helyre kattintva hozzájárulhat ahhoz, hogy mi és a partnereink ilyen célú adatkezelést végezzünk. Másik lehetőségként a megfelelő helyre kattintva elutasíthatja a hozzájárulást, vagy a hozzájárulás megadása előtt részletesebb információkhoz juthat, és megváltoztathatja beállításait. A beállításai csak erre a weboldalra érvényesek. Felhívjuk figyelmét, hogy személyes adatainak bizonyos kezeléséhez nem feltétlenül szükséges az Ön hozzájárulása, de jogában áll tiltakozni az ilyen jellegű adatkezelés ellen. Erre a webhelyre visszatérve vagy az adatvédelmi szabályzatunk segítségével bármikor megváltoztathatja a beállításait.

Technikai sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal működését. Anonymizált információkat tartalmaznak.

Analitikai sütik

Szolgáltatásaink javítására szolgál. Google Analytics anonym információkat gyűjt az Ön által látogatott oldalakon