Széchenyi István emléknap

2021
nov. 25

A Pázmaneum Társulás szervezésében kerül sor 2021. november 25-én (csütörtökön) a Széchenyi István emléknapra, amelynek keretén belül kiértékelik a Széchenyi öröksége c. rajzpályázatot a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban, illetve a szentmisét követően a Vermes-villában pedig könyvbemutatóval és előadással tisztelegnek a legnagyobb magyar emléke előtt. Széchenyi Tímea, a Gróf Széchenyi Család Alapítvány elnöke a 2021-es esztendő elején hivatalosan is meghirdette a Széchenyi-évet. Szeptember 21-én ünnepelhettük a legnagyobb magyar születésének 230. évfordulóját. Ehhez a felhíváshoz csatlakozott a Pázmaneum Társulás is és Dunaszerdahelyen is egész napos programokkal emlékezik majd a reformkor nagyjára.

A Széchenyi István emléknap programja:

10:00 A Széchenyi öröksége c. rajzpályázat kiértékelése és a rajzkiállítás megnyitója a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban
11:30 Széchenyi emlékfa elültetése a Vermes-villa mellett
17:00 Szentmise Széchenyi István lelki üdvéért
18:00 Tarics Péter újságíró, író, Széchenyi-kutató: A MI SZÉCHENYINK - Közösségi lelkiismerettel, cselekvő hitvallással a magyar nemzetért – című könyvének bemutatója a Vermes-villában. A könyv megvásárolható és dedikálható lesz majd az előadás után.

Beltérbe csak teljesen beoltott személyeknek engedélyezett a belépés az aktuális járványügyi rendelkezések szerint. Megértésüket köszönjük!

Hasznos

A pénztár nyitvatartása

Szerda: 15:30-18:00
valamint egy órával az előadás kezdete előtt.

Jegyárusítás a többi munkanapon a szervezési osztályon (földszint, 25-ös ajtó) 8:00-11:30 és 12:30-15:30

Alternatív programok

november 19. (szerda)
18:00
chair icon Rácz Tibor Kamaraterem
Szókratész védőbeszéde - Boráros Imre koncertszínházi előadása
Díjmentes rendezvény
november 23. (vasárnap)
18:00
chair icon Színházterem
XXII. Bihari János Emlékest
november 25. (kedd)
18:00
chair icon Kis tükörterem
Spontán meditáció
Díjmentes rendezvény
november 25. (kedd)
18:00
chair icon Színházterem
Tvrtko a Föld körül
Belépőjegy online
november 26. (szerda)
19:00
chair icon Színházterem
Apák zenekar: Szívünk java
Belépőjegy online

Partnereink

decor

Ez az oldal sütiket használ

Az Ön és eszközének személyes adatai (ún. süti adatok - például egyedi azonosítókat és az eszköz által küldött alapvető információkat) kezelünk az alábbiakban részletezett célokra. A megfelelő helyre kattintva hozzájárulhat ahhoz, hogy mi és a partnereink ilyen célú adatkezelést végezzünk. Másik lehetőségként a megfelelő helyre kattintva elutasíthatja a hozzájárulást, vagy a hozzájárulás megadása előtt részletesebb információkhoz juthat, és megváltoztathatja beállításait. A beállításai csak erre a weboldalra érvényesek. Felhívjuk figyelmét, hogy személyes adatainak bizonyos kezeléséhez nem feltétlenül szükséges az Ön hozzájárulása, de jogában áll tiltakozni az ilyen jellegű adatkezelés ellen. Erre a webhelyre visszatérve vagy az adatvédelmi szabályzatunk segítségével bármikor megváltoztathatja a beállításait.

Technikai sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal működését. Anonymizált információkat tartalmaznak.

Analitikai sütik

Szolgáltatásaink javítására szolgál. Google Analytics anonym információkat gyűjt az Ön által látogatott oldalakon