Csaplár Benedek emléknap a Vermes-villában

2016
okt. 27

Dunaszerdahely városa és a társszervezők a 2016-os városi Csaplár Benedek Emlékév állomásaként október 27-én, településünk első írásos említésének 760. évfordulójára is emlékezve, Csaplár Benedek emléknapot tartanak a Vermes-villlában.

Az emléknap keretében délelőtt 11 órától a dunaszerdahelyi alapiskolások, délután 18 órától a nagyközönség számára mutatják be az erre az alkalomra készített, városunk történetével megismertető animációs rövidfilmet, illetve városunk imázsfilmjét, amelyeket a Perfects rt. készített.

Az emléknapon köszöntőt mond Hájos Zoltán polgármester, A. Szabó László alpolgármester, illetve a Csaplár Benedek Emlékévről szól Karaffa Attila, a kulturális bizottság elnöke, Nagy Attila helytörténész, valamint fellép a Novus Ortus Diákszínpad.

A szervezők ezúton is szeretettel várják az érdeklődőket a nyitott, esti előadásra!

Helyszín

Vermes-villa

Alternatív programok

szeptember 16. (szerda)
19:00
chair icon Színházterem
Kovács Kati Életmű Koncert
Belépőjegy online
szeptember 17. (csütörtök)
18:00
chair icon Színházterem
A Szent György Kórus 25 éves jubileumi koncertje
Díjmentes rendezvény
szeptember 18. (péntek)
19:00
chair icon Színházterem
Egy piaci nap (dráma)
Belépőjegy online
október 8. (csütörtök)
19:00
chair icon Színházterem
Csoportterápia ("mjúzikelkámedi")
Belépőjegy online
október 14. (szerda)
19:00
chair icon Színházterem
OPERA TRIO nagykoncert
Belépőjegy online

Partnereink

decor

Ez az oldal sütiket használ

Az Ön és eszközének személyes adatai (ún. süti adatok - például egyedi azonosítókat és az eszköz által küldött alapvető információkat) kezelünk az alábbiakban részletezett célokra. A megfelelő helyre kattintva hozzájárulhat ahhoz, hogy mi és a partnereink ilyen célú adatkezelést végezzünk. Másik lehetőségként a megfelelő helyre kattintva elutasíthatja a hozzájárulást, vagy a hozzájárulás megadása előtt részletesebb információkhoz juthat, és megváltoztathatja beállításait. A beállításai csak erre a weboldalra érvényesek. Felhívjuk figyelmét, hogy személyes adatainak bizonyos kezeléséhez nem feltétlenül szükséges az Ön hozzájárulása, de jogában áll tiltakozni az ilyen jellegű adatkezelés ellen. Erre a webhelyre visszatérve vagy az adatvédelmi szabályzatunk segítségével bármikor megváltoztathatja a beállításait.

Technikai sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal működését. Anonymizált információkat tartalmaznak.

Analitikai sütik

Szolgáltatásaink javítására szolgál. Google Analytics anonym információkat gyűjt az Ön által látogatott oldalakon