A nemzeti összetartozás napja

2023
jún. 4

A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából a dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ a kárpátaljai BorzsaVári népi zenekar koncertjére várja a látogatókat.

Program: Történelmi visszatekintő, vers, harangszó, a kárpátaljai BorzsaVári népi zenekar koncertje

 

A kárpátaljai BorzsaVári népi zenekar 2009-ben alakult. A zenekart alkotó Kovács család Mezőváriban él és szolgál - hitoktatók, kántorok, zenetanárok. A gyerekek időközben felcseperedtek, így együtt tesznek bizonyságot a zene nyelvén hitükről, hazaszeretetükről. Idén jelent meg első lemezük, Keresem az Álmot címmel. Műsorukban az énekelt versek, a dicséretek, zsoltárok mellett megjelenik a népzene, ami támasza a mondanivalójuknak. Hitvallásukkal hordozzák Isten kegyelmét és annak el nem múló szeretetét.

Kovács Sándor - gitár, brácsa, ének
Kovács Erika - ének
Kovács Abigél - ének, fuvola
Kovács Dániel - hegedű
Kovács Tamás - nagybőgő

A koncert a Magyarság Háza jóvoltából valósul meg, a belépés ingyenes.

Alternatív programok

május 5. (kedd)
18:30
chair icon Rácz Tibor Kamaraterem
Kortárs a Csaplárban: Oláh Attila
Díjmentes rendezvény
május 12. (kedd)
18:00
chair icon Rácz Tibor Kamaraterem
Kortárs a Csaplárban: V. Kulcsár Ildikó
Belépőjegy online
május 13. (szerda)
14:00
chair icon Rácz Tibor Kamaraterem
Filmklub: Brazilok
Díjmentes rendezvény
május 17. (vasárnap)
15:00
chair icon Színházterem
Bepasiztunk
Belépőjegy online
május 17. (vasárnap)
19:00
chair icon Színházterem
Bepasiztunk
Belépőjegy online

Partnereink

decor

Ez az oldal sütiket használ

Az Ön és eszközének személyes adatai (ún. süti adatok - például egyedi azonosítókat és az eszköz által küldött alapvető információkat) kezelünk az alábbiakban részletezett célokra. A megfelelő helyre kattintva hozzájárulhat ahhoz, hogy mi és a partnereink ilyen célú adatkezelést végezzünk. Másik lehetőségként a megfelelő helyre kattintva elutasíthatja a hozzájárulást, vagy a hozzájárulás megadása előtt részletesebb információkhoz juthat, és megváltoztathatja beállításait. A beállításai csak erre a weboldalra érvényesek. Felhívjuk figyelmét, hogy személyes adatainak bizonyos kezeléséhez nem feltétlenül szükséges az Ön hozzájárulása, de jogában áll tiltakozni az ilyen jellegű adatkezelés ellen. Erre a webhelyre visszatérve vagy az adatvédelmi szabályzatunk segítségével bármikor megváltoztathatja a beállításait.

Technikai sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal működését. Anonymizált információkat tartalmaznak.

Analitikai sütik

Szolgáltatásaink javítására szolgál. Google Analytics anonym információkat gyűjt az Ön által látogatott oldalakon