Jótékonysági koncert Rebekáért és Daisyért

Helyszínen
koncert | zene | tánc
2022-09-29-jotekonysag
Dátum: : 2022. szeptember 29. 18:00

Venue: színházterem

A Pázmaneum Társulás jótékonysági koncertet szervez két dunaszerdahelyi kislány javára 2022. szeptember 29-én, 18 órai kezdettel a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ színháztermében.

Daisy története 2020. november 11-én kezdődött, amikor anyukáján sürgős császármetszést hajtottak végre. A műtét után újra kellett éleszteni a babát, de már akkor is megmutatta, hogy ő egy erős kislány. Nyolc hónappal később, egyik napról a másikra elkezdett nőni a szeme alatt egy duzzanat. Majd megállapították, hogy 7cm-es rákos daganat van a kicsi bal szeme alatt. Protonkezelésre vár a kislány, de a szükséges összeg még hiányzik.

Rebeka koraszülöttként, a terhesség 30. hetében született. Ketten voltak testvérek Veronika és Rebeka. Édesanya életveszélyben volt és a gyermekeknek is az életfontosságú szerveik. Veronika csak 6 napot élt. Két hosszú hónap után engedték haza a kórházból. Utána derült ki, hogy a diagnózisa – gyermekbénulás. Gyógytornákra kezdtek járni. Az állam csak évente kétszer biztosít rehabilitációs kezelést az állami intézményekben.

Rebeka 15 éves tolókocsihoz kötött. Nem tud járni, sem négykézláb mászni. Mások segítségére szorul. Szüleinek azt mondták, hogy fekve fogja leélni az életét, beszélni sem fog megtanulni. Ennek ellenére ha nehezen is, de megtanult beszélni, iskolába jár, mosolyog és ki tudja mondani „anyuka“. Harcolni akar, szüleiért és mindazokért, akik szeretik Őt. Terápia nélkül tovább rövidülnének az izmai, inai. Prágában megoperáltak, ami sokat javított az állapotán. 9 éve sokat segített a rehabilitáció a somorjai Neurínban, és jelenleg a dunaszerdahelyi Szabo Rehab es LEVITA Lég a győgykezelésének helyszíne. Boccio-t sportol, amit nagyon szeret.

Minden egyes rehabilitációs nappal javul az állapota. Nagyon fontos a komplex terápia. Szüleinek élete egészen megváltozott. Igyekeznek mindent megtenni érte. A szülei szemében nagy öröm, ha valami haladást ér el a kislányuk, az ad erőt a további harchoz nekik.

Az esti gálaműsorban fellépnek: Arizóna akusztik – Maja és Fecó, Dósa Diana, Haizok Melinda, Kosár Szabolcs és Józsa Janka, Kovács Koppány, Nagy Viki, Plavucha Márk, Szent György Kórus, Valasko Ferenc.

A jótékonysági estre belépőjegy és támogatói jegy is vásárolható a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban. A helyszínen a helyi Vöröskeresztnek köszönhetően pedig a gyógykezelésekre tetszőleges adomány is elhelyezhető, amelyet a koncert végén adunk át a két kislány családjának.

Az est fővédnöke Dr. Hájos Zoltán Dunaszerdahely város polgármestere.

 

Jegyek:
helyszínen váltható
Városi Hivatal dstv hu uj Kortárs Magyar Galéria Dunaszerdahelyi Thermalpark Municipal Városi Rendőrség